A mádi zsinagóga

A zsinagóga története

A mádi zsinagógát 1795-ben építették fel a Mádra költözött borkereskedő és termelő zsidó családok. A gyönyörű, barokk stílusú zsinagóga építkezéséhez a régi zsidótörvények szerint, csak zsidó származású nők, férfiak és gyerekek hordhatták a köveket a hegyekből, bányákból, azért, hogy idegen kéz ne érinthesse azokat. A templom felszentelését a bonyhádi Boskovit-Wolf rabbi végezte. A belső teret harmónia jellemzi, amelyet a négy szépen díszített tartóoszlop biztosít. A zsinagóga belső festése igen gazdag, geometriai és növény motívumok egyaránt jellemzik. A jellegzetes hatágú csillag is több helyen kirajzolódik a falakon.

Mádi zsidó - régi képeslap

A II. világháború után a zsinagóga elvesztette eredeti funkcióját, mivel Mád zsidó lakosságának 90%-a elpusztult. A zsinagógát és a hozzá tartozó rabbi házat tanácsi kézbe adták, melynek következtében a rabbi házban lakásokat alakítottak ki, a zsinagóga épületét pedig veszni hagyták. Ezt követően a templom további sorsa az enyészet lett. Az ezredfordulóra az épület állapota vészesen leromlott. Ezután a helyreállítást az tette lehetővé, hogy a zsinagógát elkezdték feltárni, így megtervezték annak rekonstrukcióját is. A külső helyreállítási munkálatok 2000-ben kezdődtek. Ezek során a zsinagóga új tetőfedést kapott hagyományos cserepezéssel, új bádogmunkával, a vakolatot lecserélték és rekonstruálták a vakolatelemeket, újra festették a homlokzatot. Továbbá restaurálták a bejárati ajtót és az ablakokat fakeretesre cserélték. A belső tér restaurálási munkálatait 2002-ben kezdték el, melyek több ütemben 2004 áprilisáig, a templom átadásáig tartottak.

 

Mádi zsinagóga Mádi zsinagóga

 

Europa Nostra díj, a zsinagóga ma

A zsinagóga szakszerű restaurálását 2005-ben Europa Nostra-diplomával jutalmazták. A mádi zsinagóga Európában egyedülálló, hiszen fennállása óta más funkciót nem látott el, nem szennyezték be. Ezért szerte a világból járnak ide hívők.

 

Mádi zsinagóga Mádi zsinagóga

 

Bővebb információ